Nickkel töltöttem életem legnagyobb részét. A gyerek korom. Még mindig alig hiszem el hogy azért utazok haza hozzá hogy elhívjam az esküvőmre. Amikor elmentem a fősulira az első évben végig beszélgettünk, de az utolsó három évem Nick mentes volt. Sajnos. Azóta az életem teljes fordulatot vett. Ott hagytam Paytonville-t örökre és összeköltöztem a vőlegényemmel Erick-kel. A negyedik évfordulónkon kérte meg a kezem. Pontosan emlékszem minden kis részletre. A szüleim még mindig elhamarkodott lépésnek gondolják, de mi nem. Hiába mondtam el nekik hogy szeretjük egymást, ők hajthatatlanok. Jobban mondva anya hajthatatlan.
-Itt az idő Emily.-szólalt meg Erick mögöttem.-Vagyis ha haza szeretnél érni sötétedés előtt akkor gyere.
Bólintottam majd lecsaptam a csomagtartó tetejét. Nagy levegőt vettem és beszálltam a kocsiba. Körülbelül négy éve nem voltam otthon. Anyuék biztosan gyűlölnek ezért.
-Min gondolkodsz annyira?-kérdezte mosolyogva Erick.
-Semmin, csak régen voltam már otthon.
Felkavarodott a gyomrom amikor elindultunk. Szedd össze magad Emily nem a saját temetésedre mész. Van hat és fél órád megnyugodni. Bekapcsoltam a rádiót majd belecsúsztattam a kedvenc cédém. Pontosan kedvenc számom szólalt meg először. Énekelni kezdtem.
'I was so high I did no recognize the fire burning in her eyes the chaos that controlled my mind.'
-Elég.-szólalt meg nevetve Erick.
Felnevettem mert tudtam iszonyt hamisan tudok énekelni.
-Jól van.-vetettem rá egy bepukkadt pillantást.
-Elég lesz akkor hallgatnom amikor összeházasodtunk.
-Nem is vagyok olyan szörnyű.-nevettem.
-Nem, dehogy.-nevetett fel.
-Na jó inkább az utat figyeld.-löktem meg az arcát hogy az utat nézze.
Nevetgélésünket a telefon csörgése zavarta meg. Levettem a hangerőt és felvettem a telefont.
-Szia anya.-köszöntöttem.
-Szia Emily.-válaszolt.-Mikor jöttök már? Már nagyon várunk.
-Hát nem tudom, még csak egy tíz perce indultunk el körülbelül. Szóval hatóra és húsz perc múlva. Talán.
-Élmény veled beszélgetni.-suttogta oda Erick.
-Szerencséd hogy vezetsz.-suttogtam vissza.
-Mit mondtál kicsim?-kérdezte anya.
-Ja semmit. Csak hogy körülbelül hatóra és húsz perc múlva ott vagyunk.
-Az nagyon sok idő.-mondta anya csalódottan.-De legalább haza jössz. Na jól van nem zavarlak tovább. Szia.
-Hát oké. Szia.-köszöntem el és kinyomtam a telefont.
Jó hír: A szüleim nem haragszanak rám.
Rossz hír: Még mindig rosszul vagyok attól hogy haza kell mennem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése