-Hello szépségem.-szólalt meg egy hang előttem.
Felnéztem a telefonból. Egy magas barna hajú srác állt előttem. Tökéletesen beállított haját szétfújta a szél. Jobb keze a bőrdzsekijén a bal pedig lazán leengedve mellette. Elmosolyodott féloldalasan majd bal kezével beletúrt mostanra reménytelenül össze kócolt hajába. Ahogy elnéztem nem lehetett több tizenhétnél.
-Ne strapáld magad.-mondtam és felemeltem a bal kezem amelyen a gyűrű van.
A srác szemei kikerekedtek és a gyűrűre tapadtak.
-Hát....izé....én...nem...tudtam.-mondta szaggatottan.
Elmosolyodtam a meglepődött fején.
-Semmi gond.-mosolyogtam még mindig.
-Hallom szereted a Nightmare-t.-leült mellém.-Nekem is Nick a kedvencem.-mondta és a telefonom képernyőjére bökött.
Most én vágtam meglepett fejet. Nem gondoltam volna, hogy leül mellém és észre veszi hogy Nickről nézegetek képeket.
-Igazából nem ismerem őket. Jobban mondva a bandát nem ismerem. Nicket igen, vagyis régen olyanok voltunk mint a testvérek, most meg legalább négy éve nem beszéltünk és csak azért jöttem haza hogy odaadjam neki az esküvői meghívót erre kiderül hogy már nem is itt él, és ezért vesztem össze Erick-kel.-hadartam el.-Amúgy nem is értem miért mondom el ezt neked amikor nem is ismerjük egymást.-tenyerembe temettem a fejem. A telefon kicsúszott a kezeim közül.-Jaj ne mááár!-mondtam hisztis hangon.
Felvettem a földről. A képernyője használhatatlanra tört.
-Nem vagy egy picit bekattanva az esküvőd miatt?-kérdezte a srác.
-Nem vagyok kattant!-kiáltottam.
-Jó hát én nem is azt mondtam, de ha nem az esküvő miatt van akkor ez gyári kattantság.-sóhajtott.-Már most sajnálom szegény férjed Emily.
Szóra nyílt a szám, de nem tudtam mit mondani csak pislogtam.
-Honnan tudod a nevem?-fél perc után végre megszólaltam.
-Hát ezt nem hiszem el az előbb még a képeimet nézegetted most meg már a nevemet sem tudod.-mondta felháborodott hangon és karba tette a kezét.
-Jó, de azok már régi képek voltak és....-elhallgattam.-Úristen Nick!-kiáltottam és a nyakába ugrottam amennyire csak lehet ülésből.-Annyira jó újra látni!
-Én is örülök, hogy látlak. De azért szólhattál volna az esküvőről hamarabb.
Kiengedtem a szorításomból.
-Nos ha már itt tartunk te is szólhattál volna, hogy bocsi, de rocksztár lettem.-védekeztem.
Kinyitotta a száját, de nem válaszolt. Bólogatni kezdett, de még mindig nem szólt semmit.
Elmosolyodtam. Nick elkezdett dobolni a lábával. Olyan ismerős volt, mintha hallottam volna már. Gondolkodni kezdtem. Vajon hol és mikor hallottam ezt a ritmust? Beletelt egy kis időbe mire rájöttem ez a dal a Nightmare egyik dala, a Goodbye Emily.
-Miért írtad azt a dalt?-kérdeztem és kisimítottam egy kósza tincset az arcomból.
-Milyen dalt?-kérdezte és leállt a dobolással.
-Hát a Goodbye Emily-t.
Nem válaszolt csak nézett rám furán. Fél perc múlva elnevette magát.
-Azt nem mi írtuk.-nagy levegőt vett.-Azt a dalt mi csak elénekeltük. Mert egész menő volt.
De hát olyan dolgok voltak benne amiket gyerekkorunkban csináltunk. Benne volt az hogy a fősuli elszakított minket, benne volt a sok hülyeség amiket együtt csináltunk. Az egész életünk benne volt könyörgöm.
-Ja értem.-mosolyogtam.-Amúgy..-témaváltás. Ez az egy amihez igazán értek. Témát váltani úgy hogy az emberek ne nagyon figyeljenek azokra az ostobaságokra amiket addig beszéltem. -A szüleid tudják hogy 'itthon'-rajzoltam idézőjeleket a levegőbe.-vagy?
-Még nem, vagyis gondolom még nem mivel én nem szóltam nekik, de lehet megtudták pár plakátból és a zsibongó tinilányokból.
-Nem hinném hogy tudják mivel én beszéltem anyukáddal és ő azt mondta, hogy fogalma sincs hogy hol vagy.
-Oh, hát akkor majd beszélek velük. Amúgy említetted hogy össze vesztél Erick-kel. Gondolom ő a vőlegényed, de min vesztetek össze?-kérdezte.
-Hát nem is olyan nagy dolog, csak hogy én megakartalak kérni hogy gyere el az esküvőre, de nem voltál otthon és egy kicsit elhúzódó beszélgetést tartottam anyukáddal.
-És ezért akadt ki?-kérdezte felhúzott szemöldökökkel.
-Igen, olyan hülyeségeket vágott a fejemhez, de hagyjuk nem is lényeg.-mosolyodtam el.
Egy picit még beszélgettünk Nickkel majd én haza indultam. Amint beléptem az ajtón anya rögtön rohant hozzám.
-Emily én nagyon sajnálom, elakartuk mondani neked, tényleg sajnálom.
-Elegem van ebből anya. Miért nem mondtad el eddig? Miért kellett két hónapot várni?-könnyek gyűltek anya szemébe.-Miért nem lehetett akkor elmondani amikor elváltatok anya? Miért?-kérdeztem.
Mostanra az én szemeim is könnyesek lettek. Anya sírni kezdett.
-Sajnálom.-suttogta.
Nem válaszoltam csak átöleltem anyát.
-Tényleg nagyon sajnálom.-mondta könnyeivel küszködve.-Mindent.
-Ne anya.-mondtam és kiengedtem az ölelésemből.-És sajnálom. Nem tudom hogy gondoltam ezeket.-mondtam.
Anya elmosolyodott halványan. Felmentem a szobámba. Erick az ablaknál állt. Kifelé bámult.
-Hát te hol voltál?-kérdezte.
-A parkban.-mondtam és leültem az ágyra.
-Kivel? Mert próbáltalak hívni csak rejtélyes módon ki volt kacsolva a telefonod.-hirtelen megfordult.-Nickkel voltál mi?
-Jaj ne már Erick. A telefonom összetört.-kivettem a táskából és megmutattam neki.-És igen Nickkel voltam, de mielőtt elkezdenéd nem történt köztünk semmi.
-Elhiszem.-sóhajtott.-Amúgy egész kedves a kis barátnőd asszem Lisa.-újra megfordult.
-Hogy mi van?-kiáltottam.
-Na ugye milyen jó érzés féltékenynek lenni?-nevetett.-Azt sem tudom ki az a Lisa csak láttam rólatok pár képet.-újra felém fordult.
Nagy levegőt vettem, hogy ne kezdjek el kiabálni. Lisa kiskoromba volt a barátnőm, mostanra teljesen megutáltuk egymást.
-Egy szemét vagy!-ütöttem meg a vállát.
-És te ezért szeretsz.-mosolyodott el.
-Ezért is.-mosolyogtam és megcsókoltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése