3. Rész

Már csak két hét van az esküvőig, de én még mindig nem találtam meg a megfelelő ruhát. Lementem a konyhába. Anya a széken ült és papírtörlőt szorított az újára. Megint egyszerre próbált tévét nézni és főzni.
-Kicsim, ide adnád nekem a sebtapaszt? Ott van a fiókban.-mondta és a konyhapult melletti kis szekrényre mutatott.
Bólintottam és kivettem a szekrényből. Oda ültem anya mellé és oda csúsztattam neki.
-Tényleg Emily még nem is mutattál nekem képet a ruhádról hogy milyen lesz.-mosolyodott el és felragasztotta az újára a tapaszt.
-Mert nincs.-fújtam egyet.-Komolyan ha így haladok, hogy sehol semmi jó akkor farmerban és tornacipőben fogok hozzá menni életem szerelméhez, miközben ő totál ki van öltözve.-sóhajtottam.-Szerintem egész menő lenne.-nevettem el magam.
Feltettem a kezem az asztalra és elkezdtem köröket rajzolgatni. Óramutatóval megegyezően majd ellentétesen.
-Ugyan.-anya megfogta a kezem.-Ma elmegyünk és nézünk egy jót.-mosolygott.
Ezzel a lelket öntök beléd, mert mégis csak a te esküvőd amit én nagyon nem szeretnék, de nem tehetek ellene semmit mosollyal. Vissza mosolyogtam rá.
-Amúgy mikor is mennénk?-kérdeztem.
Anya megrántotta a vállát, én pedig felálltam az asztaltól. Az ajtóban megfordultam.
-Most elmegyek. Nem mondom hogy hívj mert összetört a telefonom, de fél óra múlva jövök.-mondtam majd kimentem a konyhából.
Elindultam ki amikor valaki utánam szólt.
-Hová mész?
Erick az.
-Csak a parkba, de nem sokára jövök.
-Megyek veled mert arra indultam én is.-mosolygott.
-Miért te hová mész?-hunyorítottam rá.
-Tegnap találtam egy menő tetoválószalont és oda akarok benézni.-mosolygott,
Elindultunk. Gondolkodni kezdtem azon hogy vajon tényleg ennyire hülyének néz-e. Elég sokáig éltem itt ahhoz hogy tudjam Paytonville-ben nincs tetoválószalon. Szemrebbenés nélkül hazudik nekem.
Átsétáltunk a parkon amikor Erick elengedte a kezem és tovább ment. Megálltam. Már elég messze volt ahhoz hogy meglásson ezért követni kezdtem. Egész közel járt a célhoz biztosan mert egyre lassabban ment. Elmentünk már a mozi és legalább egy rakat butik előtt is. Hová a fenébe megy? Megállt, szintén ugyan ezt tettem. Oldalra nézett majd bement egy boltba. Közelebb léptem hogy kiderítsem hova ment. Egy virág boltba. Túl sokáig bámészkodtam hogy mit csinál ezért már csak arra lettem figyelmes hogy távozni készül. Gyorsan berohantam a hozzám legközelebbi boltba ami egy cipőbolt volt. Hatalmas ablakai voltak ezért pontosan láttam hogy merre megy. Legalább tíz szál rózsa volt nála. Amikor már úgy ahogy leért az utcán kimentem a boltból. Két lépést tettem amikor valaki elkapta a szemeim és az mondta hogy:-Találd ki hogy ki vagyok!.
-Nem tudom.-mondtam, de volt egy olyan érzésem hogy Nick.
-Még jó mivel nem ismersz.-nevetett és elengedte a szemeim.
Megfordultam és egy nálam körülbelül tíz centivel magasabb férfivel találtam szembe magam, aki inkább hasonlított egy kisfiúra. Az arcán hatalmas mosollyal mért fel rajtam minden részletet. Kicsit zavarba ejtő volt látni hogy hatalmas zöld szemeivel a melleimet méregeti. A haja hosszabb volt. Olyan igazi rockeres mint az öltözéke. Fekete bőrdzseki, szűk fekete farmer ami a térdén szaggatott volt és fekete bakancs ami nem volt rendesen bekötve. Valóban  mint egy kisfiú, csak épp a kisfiúk nem bámulják meg a nők melleit ilyen feltűnően.
-Bocsi Emily ha megzavartunk valamit, de megláttunk és gondoltuk meglepünk.-mondta Nick aki a srác után futott.
Hátra néztem, Erick teljesen kiesett a látóteremből.
-Semmi gond.-mosolyogtam.
Vissza néztem a srácra aki még mindig ott bámult. Összerántottam a cipzárt a dzsekimen. A srác rám nézett és csalódott arcot vágott.
-Még nem fejeztem be.-mondta és karba tette a kezeit.
-Hagyd már.-bökte vállon Nick.-Nem látod hogy menyasszony.
-Attól még bámulhatom.-védekezett.
-Igaz, akkor bámuljuk együtt!-mondta Nick és a szemei rám tapadtak.
Tudja hogy utálom amikor néznek.
-Jaj ne már Nick!-mondtam.
-Amúgy még be se mutattam ő itt Jeremy az egyik munkatársam.-mosolyodott el.-Jeremy ő itt Emily.
-Örvendek a szerencsének.-mosolyogtam de inkább egy fintornak nevezném azt a mosolyt amit kierőszakoltam magamból.-Ja tényleg nekem most mennem kell, de majd még beszélhetünk valamikor.
-Az jó lenne.-mondta Nick.-Add meg a számod és majd beszélünk.-mosolyodott el.
-Technikai gondok vannak. Tudod tegnap mintha kicsit összetört volna.
-Jaj Nick már mondtam hogy ne törj zúzz amikor....-mondta volna Jeremy, de Nick befogta a száját.
-Igen emlékszem.-mondta és elengedte Jeremy-t.
-Hű elég durva lehetett.-jegyezte meg Jeremy.
Gyilkos pillantás vetettem rá. Aztán elköszöntem tőlük és haza indultam. Amikor beértem Erick még nem volt otthon.
-Mehetünk?-kérdezte anya és odalépett elém feltűnő gyorsasággal.
Mire nem képes az izgalom egy emberrel. Bólintottam és beültünk anya kocsijába. Feltűnően sokáig kocsikáztunk amikor megláttam egy táblát. Esküvői ruha szalon címmel.
Anya tök izgatottan parkolt le majd amikor kiszálltunk a kocsiból azt hittem hogy elrepül olyan boldog volt.
Bementünk. Aránylag gyorsan végeztünk mivel amit először adtak az volt a tökéletes. Most már nem csak anya hanem én is tök boldogok voltunk.
Amikor ha értünk Erick ott várt minket az ajtónak dőlve, de a rózsa már nem volt nála.

2. Rész

-Hello szépségem.-szólalt meg egy hang előttem.
Felnéztem a telefonból. Egy magas barna hajú srác állt előttem. Tökéletesen beállított haját szétfújta a szél. Jobb keze a bőrdzsekijén a bal pedig lazán leengedve mellette. Elmosolyodott féloldalasan majd bal kezével beletúrt mostanra reménytelenül össze kócolt hajába. Ahogy elnéztem nem lehetett több tizenhétnél.
-Ne strapáld magad.-mondtam és felemeltem a bal kezem amelyen a gyűrű van.
A srác szemei kikerekedtek és a gyűrűre tapadtak.
-Hát....izé....én...nem...tudtam.-mondta szaggatottan.
Elmosolyodtam a meglepődött fején.
-Semmi gond.-mosolyogtam még mindig.
-Hallom szereted a Nightmare-t.-leült mellém.-Nekem is Nick a kedvencem.-mondta és a telefonom képernyőjére bökött.
Most én vágtam meglepett fejet. Nem gondoltam volna, hogy leül mellém és észre veszi hogy Nickről nézegetek képeket.
-Igazából nem ismerem őket. Jobban mondva a bandát nem ismerem. Nicket igen, vagyis régen olyanok voltunk mint a testvérek, most meg legalább négy éve nem beszéltünk és csak azért jöttem haza hogy odaadjam neki az esküvői meghívót erre kiderül hogy már nem is itt él, és ezért vesztem össze Erick-kel.-hadartam el.-Amúgy nem is értem miért mondom el ezt neked amikor nem is ismerjük egymást.-tenyerembe temettem a fejem. A telefon kicsúszott a kezeim közül.-Jaj ne mááár!-mondtam hisztis hangon.
Felvettem a földről. A képernyője használhatatlanra tört.
-Nem vagy egy picit bekattanva az esküvőd miatt?-kérdezte a srác.
-Nem vagyok kattant!-kiáltottam.
-Jó hát én nem is azt mondtam, de ha nem az esküvő miatt van akkor ez gyári kattantság.-sóhajtott.-Már most sajnálom szegény férjed Emily.
Szóra nyílt a szám, de nem tudtam mit mondani csak pislogtam.
-Honnan tudod a nevem?-fél perc után végre megszólaltam.
-Hát ezt nem hiszem el az előbb még a képeimet nézegetted most meg már a nevemet sem tudod.-mondta felháborodott hangon és karba tette a kezét.
-Jó, de azok már régi képek voltak és....-elhallgattam.-Úristen Nick!-kiáltottam és a nyakába ugrottam amennyire csak lehet ülésből.-Annyira jó újra látni!
-Én is örülök, hogy látlak. De azért szólhattál volna az esküvőről hamarabb.
Kiengedtem a szorításomból.
-Nos ha már itt tartunk te is szólhattál volna, hogy bocsi, de rocksztár lettem.-védekeztem.
Kinyitotta a száját, de nem válaszolt. Bólogatni kezdett, de még mindig nem szólt semmit.
Elmosolyodtam. Nick elkezdett dobolni a lábával. Olyan ismerős volt, mintha hallottam volna már. Gondolkodni kezdtem. Vajon hol és mikor hallottam ezt a ritmust? Beletelt egy kis időbe mire rájöttem ez a dal a Nightmare egyik dala, a Goodbye Emily.
-Miért írtad azt a dalt?-kérdeztem és kisimítottam egy kósza tincset az arcomból.
-Milyen dalt?-kérdezte és leállt a dobolással.
-Hát a Goodbye Emily-t.
Nem válaszolt csak nézett rám furán. Fél perc múlva elnevette magát.
-Azt nem mi írtuk.-nagy levegőt vett.-Azt a dalt mi csak elénekeltük. Mert egész menő volt.
De hát olyan dolgok voltak benne amiket gyerekkorunkban csináltunk. Benne volt az hogy a fősuli elszakított minket, benne volt a sok hülyeség amiket együtt csináltunk. Az egész életünk benne volt könyörgöm.
-Ja értem.-mosolyogtam.-Amúgy..-témaváltás. Ez az egy amihez igazán értek. Témát váltani úgy hogy az emberek ne nagyon figyeljenek azokra az ostobaságokra amiket addig beszéltem. -A szüleid tudják hogy 'itthon'-rajzoltam idézőjeleket a levegőbe.-vagy?
-Még nem, vagyis gondolom még nem mivel én nem szóltam nekik, de lehet megtudták pár plakátból és a zsibongó tinilányokból.
-Nem hinném hogy tudják mivel én beszéltem anyukáddal és ő azt mondta, hogy fogalma sincs hogy hol vagy.
-Oh, hát akkor majd beszélek velük. Amúgy említetted hogy össze vesztél Erick-kel. Gondolom ő a vőlegényed, de min vesztetek össze?-kérdezte.
-Hát nem is olyan nagy dolog, csak hogy én megakartalak kérni hogy gyere el az esküvőre, de nem voltál otthon és egy kicsit elhúzódó beszélgetést tartottam anyukáddal.
-És ezért akadt ki?-kérdezte felhúzott szemöldökökkel.
-Igen, olyan hülyeségeket vágott a fejemhez, de hagyjuk nem is lényeg.-mosolyodtam el.

Egy picit még beszélgettünk Nickkel majd én haza indultam. Amint beléptem az ajtón anya rögtön rohant hozzám.
-Emily én nagyon sajnálom, elakartuk mondani neked, tényleg sajnálom.
-Elegem van ebből anya. Miért nem mondtad el eddig? Miért kellett két hónapot várni?-könnyek gyűltek anya szemébe.-Miért nem lehetett akkor elmondani amikor elváltatok anya? Miért?-kérdeztem.
Mostanra az én szemeim is könnyesek lettek. Anya sírni kezdett.
-Sajnálom.-suttogta.
Nem válaszoltam csak átöleltem anyát.
-Tényleg nagyon sajnálom.-mondta könnyeivel küszködve.-Mindent.
-Ne anya.-mondtam és kiengedtem az ölelésemből.-És sajnálom. Nem tudom hogy gondoltam ezeket.-mondtam.
Anya elmosolyodott halványan. Felmentem a szobámba. Erick az ablaknál állt. Kifelé bámult.
-Hát te hol voltál?-kérdezte.
-A parkban.-mondtam és leültem az ágyra.
-Kivel? Mert próbáltalak hívni csak rejtélyes módon ki volt kacsolva a telefonod.-hirtelen megfordult.-Nickkel voltál mi?
-Jaj ne már Erick. A telefonom összetört.-kivettem a táskából és megmutattam neki.-És igen Nickkel voltam, de mielőtt elkezdenéd nem történt köztünk semmi.
-Elhiszem.-sóhajtott.-Amúgy egész kedves a kis barátnőd asszem Lisa.-újra megfordult.
-Hogy mi van?-kiáltottam.
-Na ugye milyen jó érzés féltékenynek lenni?-nevetett.-Azt sem tudom ki az a Lisa csak láttam rólatok pár képet.-újra felém fordult.
Nagy levegőt vettem, hogy ne kezdjek el kiabálni. Lisa kiskoromba volt a barátnőm, mostanra teljesen megutáltuk egymást.
-Egy szemét vagy!-ütöttem meg a vállát.
-És te ezért szeretsz.-mosolyodott el.
-Ezért is.-mosolyogtam és megcsókoltam.

1. Rész

Lassan két órája utazgatunk, de én még mindig rosszul vagyok.
-Minden rendben van? Olyan fura vagy.-mondta Erick.
-Hát egy picit rosszul vagyok, de szerintem az izgalomtól van.-mosolyogtam rá.
-Hát jó, de ha valami nem oké akkor szólj.-mosolygott.
-Rendben.
Oldalra fordítottam a fejem és néztem ki az ablakon. Minden olyan gyönyörű volt, de amikor felértünk az autópályára megszűnt a varázs. Elkapott egy kisebb emlék hullám arról az időről amikor még kicsi voltam körülbelül tizenöt évvel ezelőtti. Anyával utaztunk valahova és velünk volt Nick is. Emlékszem énekelgettünk meg nevetgéltünk. Akaratomon kívül elmosolyodtam.
-Mitől lett ilyen jó kedved?
-Csak eszembe jutott pár kis kori emlékem. Amikor anyuval meg Nickkel utazgattunk.-mosolyogtam.
-Ki az a Nick?-húzta fel az egyik szemöldökét.
-Kiskoromba a szomszédom volt. Nagyon jóba voltunk, szinte már testvérek voltunk, de aztán jött a fősuli és megszakadt a kapcsolatunk sajnos. Azóta nem beszéltünk, és most azért is megyek haza hogy beszélgessünk.-mosolyogtam.-Meg persze a meghívók miatt is.-tettem hozzá.
-Értem.-rám nézett.-És volt köztetek valami?
-Az utat nézd ne engem, de nem volt köztünk semmi.-fújtam egyet.-Mondtam hogy testvérként szeretem.-Erick nem szólt semmit, de láttam a szemében, hogy féltékeny. Ami amúgy vicces volt.-Na jó hagyjuk ezt a témát.-mosolyodtam el. Megint nem válaszolt csak fújt egyet. Egy kicsit megharagudott, szerintem.- Jaj ne már Erick miért nem válaszolsz? Nagyon nem jó egyedül beszélgetni.-megint nem válaszolt.-Na jól van akkor.-nevettem el magam.-Hagyjál.-karba tettem a kezem és kinéztem az ablakon.
Erick elnevette magát.
-Néha nagyon gyerekes tudsz lenni.-megrázta a fejét.-De én ezért szeretlek.-mosolyodott el.
Ez jól esett. Én is elmosolyodtam, de még mindig az ablakon kifelé bámultam.
-Annyira unatkozom.-mondtam.
-Hát akkor csinálj valamit, mondjuk.
-De mit?-kérdeztem.
-Hát mondjuk, olvass vagy aludj esetleg még a telefonod is nyomkodhatod.-mosolyodott el majd rám kacsintott.
Megráztam a fejem, ezek mind jók lennének de, a könyvek otthon vannak, nem vagyok álmos és a telefonom az unalmas. Végül is már csak három és fél órát kell végig unatkoznom.

***

-Emily.-szólt Erick.
-Igen?-kérdeztem és ásítottam egyet.
-Csak gondoltam szólok hogy tíz perc és ott vagyunk.-mosolyodott el.
-De azt hogy? Elaludtam?-kérdeztem nevetve.
-Másodpercek alatt.-nevetett.
Nem válaszoltam csak mosolyogtam. A mosoly abban a pillanatban lefagyott az arcomról. Elértük az Üdvözöljük Paytonvilleben táblát.
Öt perc múlva már anyuék háza előtt voltunk. Erick leállította a kocsit és kiszálltunk.
-Emily!-rohant oda hozzám anya.
-Szia anya.-mosolyogtam.-Nem kapok levegőt.-tátogtam oda Ericknek amin ő nevetni kezdett.
-Jaj bocsi.-mosolygott anya és kiengedett a szorításból.
-Te ezt hallottad?-kérdeztem.
-Szerinted? Itt álltál a fülem mellett.-mondta pókerarccal.
Erick most még jobban nevetett mint eddig. Anya se bírta tovább ő is nevetni kezdett, én pedig csak álltam ott bambán.
-Na jól van gyertek be.-intett anya.
-És apa hol van?-kérdeztem mosolyogva.
Anya szemei kikerekedtek. Nem számított a kérdésemre.
-Ööö...hát apád dolgozik.-mosolyodott el.
Hazudott. Láttam rajta hogy hazudik. Felmentünk a régi szobámba kipakolni a cuccainkat.
-Ő Nick?-kérdezte Erick és felemelt egy képet.
-Aha.-mondtam majd közelebb léptem hozzá.
Azt a képet tartotta a kezébe amin egy farsangon voltunk. Nick herceg én pedig hercegnő voltam. Szerintem ez a felállás nem tetszett Ericknek, de könyörgöm hat évesek voltunk.
-Mennyi az idő?-kérdeztem.
-Nyolc múlt.-mondta Erick.
Elmentem lezuhanyozni majd amikor vissza mentem a szobába Erick nem volt bent. Nem foglalkoztam a dologgal ilyen kis városba nem tud eltűnni. Lefeküdtem aludni.
Másnap reggel amikor lementem anyuékhoz ők már reggeliztek. Jobban mondva anya és Erick.
-Jó reggelt.-mondtam és leültem közéjük.
-Már azt hittük fel se kelsz.-mosolygott Erick és megcsókolt.
Elmosolyodtam.
-Anya. Lehet egy kérdésem?
-Akár kettő is.-mosolyodott el.
-Nick-ék még a szomszédba laknak?
-Azt hiszem igen.
Megreggeliztem majd felszaladtam a szobába és felöltöztem. Körülbelül tizenegy óra körül mondtam anyának hogy átmegyek Nickékhez. Felkaptam a nekik szánt meghívót az asztalról és elindultam. Pár lépés volt az egész. Bekopogtattam.
-Szia.-köszöntött Judy Nick anyukája.
-Jó napot.-mosolyogtam.-Nick itthon van?-kérdeztem.
-Ki keresi?-kérdezte.
-Emily.-mondtam mosolyogva.
-Emily Thompson?-kérdezte kikerekedett szemekkel.
-Igen.-mosolyogtam.
-Sajnos Nick már nem itt él.-mondta.
-Akkor hol van?
-Nem tudom mindig máshol van. Most lehet hogy Los Angelesben, de nem biztos. Folyamatosan turnéznak. Már nagyon régóta nem láttam.
-Hogy érti hogy turnéznak?-húzta össze a szemöldököm.
-Nick azóta már egy rock bandában játszik asszem Nightmare a neve, de nem biztos.
-Értem.-mondtam csalódottan.-De attól ezt még odaadom.-mondtam és átnyújtottam neki az esküvői meghívót.
Judy kinyitotta majd megölelt úgy gratulált. Behívott a házba és beszélgettünk még egy kicsit. Körülbelül egy óra múlva haza mentem.
-Hát te hol voltál?-kérdezte Erick.
-Nick anyukájánál. Sajnos Nick nem lakik már itthon ezért nem bírtam vele beszélgetni, de a meghívót odaadtam.
-Jó most már nem bírom tovább. Folyamatosan ezzel a Nick gyerekkel vagy kétlem hogy nem volt köztetek semmi.-kiabált.-Miért keresed ennyire megszállottan? Csak nem meguntál engem és most új pasi után kutakodsz?
-Jaj ne már Erick. Miért féltékenykedsz? Azért keresem Nicket mert ő a legjobb barátom és vagy négy éve nem beszéltünk, és ezzel a féltékenykedéseddel tönkre teszel mindent.
-Most az esküvőre célozgatsz?
-Arra is.-mondtam.-Alig vagyunk itt egy napja, de te már féltékenykedsz. Nem hiszem el. Amúgy is Nick nincs is itthon, de ezt már mondtam.
-Jó hagyjál nem érdekel.-mondta és kirohant a szobából.
Lementem anyához, ő nyugodtan ült a kanapén és tévét nézett.
-Hallottam összekaptatok egy kicsit, de ez így a jó.-felállt és oda sétált hozzám.-Legalább kiderül hogy nem is neked való ez a srác és elhamarkodott lépés volt.
-Anya ne kezd!-kiáltottam.-Én szeretem Ericket. Minden kapcsolatban vannak nehézségek. Ja arról nem is beszélve hogy apával elváltatok.-anya szeme kikerekedett.-Megtaláltam a papírt tegnap.
-Igen, és én ettől akarlak megmenteni nekünk is elhamarkodott lépés volt még régebben. A házasság és a gyerek vállalás is.-anya a szájához kapta a kezét.-Nem úgy gondoltam!-mondta majd megfogta a karom.
Kirántottam a karomat a fogásából és kirohantam a házból. Rosszul esett hallani anyát. Elmentem a parkba és elővettem a telefonom. Rákerestem a Nightmare nevű bandára. Valóban ott állt Nick egy közös banda fotón. Rákerestem pár számukra. Egész jók voltak. Van egy számuk aminek az a címe hogy Goodbye Emily. Bekapcsoltam és a szövegből kiderítettem hogy ez rólam és Nickről szól. Olyan dolgokat mondott el benne amilyet nekem soha. Nick végig szerelmes volt belém.

Prológus

Nickkel töltöttem életem legnagyobb részét. A gyerek korom. Még mindig alig hiszem el hogy azért utazok haza hozzá hogy elhívjam az esküvőmre. Amikor elmentem a fősulira az első évben végig beszélgettünk, de az utolsó három évem Nick mentes volt. Sajnos. Azóta az életem teljes fordulatot vett. Ott hagytam Paytonville-t örökre és összeköltöztem a vőlegényemmel Erick-kel. A negyedik évfordulónkon kérte meg a kezem. Pontosan emlékszem minden kis részletre. A szüleim még mindig elhamarkodott lépésnek gondolják, de mi nem. Hiába mondtam el nekik hogy szeretjük egymást, ők hajthatatlanok. Jobban mondva anya hajthatatlan.
-Itt az idő Emily.-szólalt meg Erick mögöttem.-Vagyis ha haza szeretnél érni sötétedés előtt akkor gyere.
Bólintottam majd lecsaptam a csomagtartó tetejét. Nagy levegőt vettem és beszálltam a kocsiba. Körülbelül négy éve nem voltam otthon. Anyuék biztosan gyűlölnek ezért.
-Min gondolkodsz annyira?-kérdezte mosolyogva Erick.
-Semmin, csak régen voltam már otthon.
Felkavarodott a gyomrom amikor elindultunk. Szedd össze magad Emily nem a saját temetésedre mész. Van hat és fél órád megnyugodni. Bekapcsoltam a rádiót majd belecsúsztattam a kedvenc cédém. Pontosan  kedvenc számom szólalt meg először. Énekelni kezdtem.
'I was so high I did no recognize the fire burning in her eyes the chaos that controlled my mind.'
-Elég.-szólalt meg nevetve Erick.
Felnevettem mert tudtam iszonyt hamisan tudok énekelni.
-Jól van.-vetettem rá egy bepukkadt pillantást.
-Elég lesz akkor hallgatnom amikor összeházasodtunk.
-Nem is vagyok olyan szörnyű.-nevettem.
-Nem, dehogy.-nevetett fel.
-Na jó inkább az utat figyeld.-löktem meg az arcát hogy az utat nézze.
Nevetgélésünket a telefon csörgése zavarta meg. Levettem a hangerőt és felvettem a telefont.
-Szia anya.-köszöntöttem.
-Szia Emily.-válaszolt.-Mikor jöttök már? Már nagyon várunk.
-Hát nem tudom, még csak egy tíz perce indultunk el körülbelül. Szóval hatóra és húsz perc múlva. Talán.
-Élmény veled beszélgetni.-suttogta oda Erick.
-Szerencséd hogy vezetsz.-suttogtam vissza.
-Mit mondtál kicsim?-kérdezte anya.
-Ja semmit. Csak hogy körülbelül hatóra és húsz perc múlva ott vagyunk.
-Az nagyon sok idő.-mondta anya csalódottan.-De legalább haza jössz. Na jól van nem zavarlak tovább. Szia.
-Hát oké. Szia.-köszöntem el és kinyomtam a telefont.
Jó hír: A szüleim nem haragszanak rám.
Rossz hír: Még mindig rosszul vagyok attól hogy haza kell mennem.